Hason lat

olyan ez,

mint mikor egész nap csak wc-re kelsz fel az ágyból
mint mikor csak azért nyitod ki az ablakot, hogy felhangosítsd az esőt
mint mikor csak azért hallgatsz hangos zenét, hogy azt higgyék nem vagy egyedül
mint mikor melltartóban elalszol, hajnali négykor a blúzod alatt kikapcsolod és a padlóra dobod
mint mikor napok óta tervezed, hogy meggyújtod a gyertyákat és befekszel a kádba, mégsem teszed
mint mikor a reggeli fény mellett rájössz, hogy égve hagytad a lámpát
mint mikor az utolsó simogatást anyádtól kaptad két hete
mint mikor az ágyad csak macskaszőrrel telik meg hónapok óta
mint mikor leesik a faladról a festmény, mert nincs erőd rendesen beverni a szöget
mint mikor végignézed a telefonkönyved és rájössz, hogy nincs, akit felhívj
mint mikor ijesztően tiszta a konyhád, mert nincs kedved enni
mint mikor frászt kapsz attól, ha kopognak az ajtódon, aztán rájössz, hogy csak a vízórát jöttek leolvasni

nincs hasonlító, csak hasonlított.

Változatok egy meg nem történt mozdulatra

Aznap lassan keveredtek egymásba
az első mozdulat olyan
visszafordíthatatlan folyamatot indított,
amitől sosem lesznek már ugyanazok.
egymást követték a hullámok
egymásba simult
kék a zölddel
mélyre kúszott,
majd újra felszínre tört.

aztán szélcsend

partra dobott mosolyok jelzik,
hogy itt egyszer már járt valaki
hogy végtére is
mégsincs egyedül az ember
hogy jönni fog
kell, hogy legyen valaki,
aki a salakot kihordja,
ablakot nyit.

Aznap lassan keveredtek egymásba.
Festékes ecset a vizespohárba.

Nyugodj

Mantrának készültél, 
s lásd, itt vagy szívem.

Mondogatlak minduntalan:
pitvaronként csendesítem
azokat a szavakat, amiket
már rég elfeledtél volna
nélkülem.
Hajamba fontam mindet az évek során, 
hogy a betűk sorban maradjanak.

Súlyos vagy, szívem. 
Mindig is az leszel, tudlak.
Ma mégis nyitva maradt 
ablakok közt
ismétlem, hogy nyugodj.

Zavard ki a salakot.
Rakd újra a betűket.
Húzd ki magad. 
Mély levegőt. 
Előre.

K ö t é l

Mióta az eszemet tudom nem vagyok a saját hajóm kapitánya.
Egyszer kikötöttem egy parton, ott felültettem az elsőt,
odakötöttem a kormányhoz és mondtam neki, hogy indulhatunk.
Aztán addig szorítottam a köteleket,
amíg megfulladt szegény.
Volt, aki szívesen jött, szerette a köteleket.
Olyankor alig vettem észre,
hogy igazából ő vezet.
Én csak néztem, ahogy lobog az ing a
menetszélben.
De te már a partról láttad,
hogy dugdosom a hátam mögött a
zsinórokat.
Mégis jöttél és én mondtam, hogy
indulhatunk.
Amikor kicsit nem figyeltél,
a bokád köré fontam a kezem.
Aztán mikor észrevetted,
csak annyit mondtál, hogy már megint a
kötelek.
Nyeltem egy nagyot, és
elengedtelek.
Legközelebb okosabbnak
hittem
magam és csak a hajamat engedtem közel:
akkor a szél a nyakad köré csavarta
és téged kirázott a hideg.
Aztán átadtad a kormányt és én
féltem.
Akkor láttam először, milyen hatalmas
szárnyaid vannak.
Sosem fogtam ekkora
madarat.

Aztán rájöttem,
hogy hajóra
nem csak madarat kell vinni.
Nem beszélve arról, hogy
ha partot keresel,
jobb ha azzal fejezed be,
amivel el akartad kezdeni:
Röpülj csak kedves,
eldobtam a köteleket.

n y e r s

ez a szám megy órák óta ismételten
félek a következő kioldja
a gombócot és ordítani fogok
olyan hangosan
mint mikor azt mondtad az
istenbasszameg.

nyugtató ez a gitár de baljós
körömmel ás ki belőlem
mindent amit mélyre dugtam
azt mondja akkor mondunk
ha beszélnek hozzánk és ez rendben van
kérhetném hogy mégis inkább maradj
akkor lehet beszélnél és elmondanád
hogy én is basszam meg.

egyet tudok biztosan:
Ha most nem kelek fel az ágyból
senki sem kapcsolja le helyettem
az égve hagyott lámpát.

Moebius II. (Variáció Szabó Lőrincre)

Hogy zsarnok vagyok azt tudom
este, amikor hátulról perzsel a lemenő nap.
Eszembejut az is,
ahogy zsinórra tekertem minden szavad,
hogy reggel a vízbe dobjam.

Lábujjhegyen sétáltál szívem sarkán
vártam, hogy ha csak a kulcslyukon is
de beless
azóta már nyikorog az ajtó.

Hetek óta hideg vízzel telik meg a kád
én meg nem találom a zsinór végét,

hogy zsarnokságom megbocsásd.

bejegyzés.

mint sofőr és utas közt annyi jellemtelen mondatot
 rövidre zárjuk ezt is
 lekaparjuk a befőttes üveg oldaláról a címkét
aztán beleragad az ujjunk a ragacsba

 ha felbillen a sebtapasz sarka
ömlenek a leragasztott szavak
amik rongyosra tépték a frissen mosott lepedőket
a méztől is csak zavaros lesz a tea
mint mikor sáros lábbal a kádba feküdtünk

rájöttem
hogy azért tagolom így a mondataim
hogy gyakrabban megtaláljalak
 a sorok között

mint egy vég nélküli folyóban, amibe kétszer lép az ember, mégis ugyanaz marad.